versenyképességi tanács

Így néz ki Magyarország 106 mutatóba sűrítve

Magyarország versenyképességének gyenge pontjainak azonosítására vállalkozott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank közgazdászainak legújabb, mostantól rendszeresen megjelenő kiadványa 106 mutatón keresztül helyezi el hazánkat a versenyképességi térképen. Ebből kiderül: nem kis feladat vár az illetékes döntéshozókra, ha a versenyképesség javítása a cél. Most a 106 mutatóból szemezgetünk.

Újra összeül a Versenyképességi Tanács

Folytatja munkáját csütörtökön az üzleti szféra, a gazdasági szervezetek, valamint a tudományos élet elismert képviselőit tömörítő Versenyképességi Tanács - közölte Varga Mihály az MTI-vel.

Nekifog végre az egészségügy átalakításának a kormány?

Az ellátórendszerek, mint az oktatás, vagy az egészségügy kérdései kerülhetnek ősszel a Nemzeti Versenyképességi Tanács napirendjére - árulta el az mfor-nak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Chikán: a korrupció ellen küzdjünk, ne a multikat zaklassuk

A Nemzeti Versenyképességi Tanács eddig megfogalmazott javaslatainak megvalósítása hasznára válna az országnak, azonban ezek csekély jelentőséggel bírnak a versenyképesség szempontjából - jelentette ki a Portfolio-nak adott interjúban Chikán Attila egyetemi tanár. A Versenyképesség Kutató Központ igazgatója hangsúlyozta: a gazdaságpolitikában leginkább a kiszámíthatatlanság és a korrupció csökkentésére van szükség. A közgazdász egyúttal versenyképességet javító saját javaslatokat is megfogalmazott. Arra is felhívta a figyelmet, hogy idehaza azon munkavállalók iránt fog leginkább csökkenni a kereslet, akik nálunk a munkaerőpiac zömét képezik.

Három forradalmi javaslattal rukkolt elő Varga Mihály

Csütörtök délelőtt harmadik alkalommal ülésezett a Nemzeti Versenyképességi Tanács, melyet követően Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Dale A. Martin, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke, a tanács két tagja tartott sajtótájékoztatót. A miniszter tájékoztatása szerint ezúttal a digitalizációról tárgyalt a testület és három javaslat merült fel.

A versenyképességről vitáznak a képviselők

Az Országgyűlés ma nyolc kormányzati előterjesztés általános vitájával folytatja ülését, egyebek mellett terítékre kerülnek az ország versenyképességének javítását célzó javaslatok is.

Megérkeztek az első versenyképességi lépések!

A közművek bekötésének egyszerűsítése és bizonyos fogyasztásmérők bekötési díjának elengedése is szerepel a szerdán beterjesztett, "Egyes törvényeknek Magyarország versenyképessége javítása érdekében történő módosításáról" című 14 oldalas törvényjavaslatban. Tulajdonképpen ez az első eleme a versenyképességi reformoknak, amitől a kormány azt várja, hogy könnyebb lesz a vállalkozások élete és előrébb lép hazánk a nemzetközi rangsorokban.

Titkolják, de mi bemutatjuk a Varga-reformokat

Megtaláltuk a sorvezetőt, ami a nemrégiben felállt Nemzeti Versenyképességi Tanács munkáját meghatározza. A tanács ott akar rövid távú eredményeket elérni a versenyképesség javításában, ahol a Világbank Doing Business rangsora alapján rosszabbul teljesít Magyarország. Most bemutatjuk, hogy ezek alapján miket is tartalmazhatnak az áprilisban benyújtandó jogszabályok, valamint mennyit érhetnek a versenyképesség javítása érdekében.

Varga: hamarosan törvénymódosítások jönnek

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács csütörtöki ülése után tartott rövid sajtótájékoztatót. Az alig 10 perces tájékoztatón kiderült, hogy a tanács a második ülésén munkaerőpiaci kérdéseket járt körbe, az első ülés általánosan ismertetett javaslatain pedig már a minisztériumok dolgoznak, hogy jogszabály-módosítások legyenek belőlük. A módosítások benyújtása még áprilisban várható Varga reményei szerint.

Már a Mol-vezér szerint is elképesztően lemaradt Magyarország

Tíz évvel ezelőtt jobb helyzetben volt a versenyképesség terén Magyarország, mint jelenleg - véli Hernádi Zsolt. A Mol csoport elnök-vezérigazgatója a Figyelőnek adott interjúban elmondta, az ország hosszú távú versenyképességének kilátásai aggasztják, ezért is fontos, hogy Magyarország mielőbb sebességet váltson. A gazdasági ügyintézés terén elképesztően lemaradtunk a régióban, nagyságrendekkel könnyebb ilyen típusú ügyeket intézni a környező országokban, mint nálunk; mintha lobbik uralnának egyes területeket - mondta a március végén a versenyképességi tanácsba is bekerült Hernádi.

Varga Mihály új intézkedéseket jelenthet be

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követően sajtótájékoztatót tart fél 11-től - közölte a tárca. A Portfolio élőben számol be az eseményről.

Varga Mihályt kifelejtették a Versenyképességi Tanácsból

Megalakult a Nemzeti Versenyképességi Tanács és csütörtök délelőtt első ülésén be is mutatkozott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter felvezetésével. Varga Mihály azzal indokolta a testület létrehozását, hogy a következő években az egyik legfontosabb feladat az ország versenyképességének erősítése, benne az állami szolgáltatások javítása lesz. Az NVT csütörtökön délelőtt tartja alakuló ülését.

Az első hírek hétfős testületről szóltak (a Portfolio mellett például az MTI is így tudósított, ráadásul a kiadott dokumentum is csak hét személy nevét és rövid életrajzát ismertette), ám a Nemzetgazdasági Minisztérium délben jelezte, Varga Mihály miniszter is tagja a tanácsnak. Vagyis a Versenyképességi Tanács nyolctagú.

Lelepleződnek a kormány új tanácsadói

Szinte a semmiből érkezett szerdán a meghívó: csütörtökön 10 órakor kezdődik a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri tárgyalójában a Nemzeti Versenyképességi Tanács alakuló ülése.

Még ebben a hónapban elkezd dolgozni a kormány régóta várt új testülete

Március második felében elkezdi tevékenységét a Nemzeti Versenyképességi Tanács, mert a következő években az egyik legfontosabb feladat az ország versenyképességének erősítése, benne az állami szolgáltatásoknak a javítása - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a "Díj a sikeres vállalkozásokért" átadó ünnepségén, kedden Budapesten a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM).

Nagyon úgy néz ki, hogy jön a harmadik Széll Kálmán Terv

A gyed felső határának növelése, a kétgyermekeseknek járó családi adókedvezmény további emelése, többletforrás az egészségügy számára a magánforrások beengedésével, egészségügyi prevenció erősítése, a népegészségügyi termékadó emelése, a sporteszközök áfatartalmának felülvizsgálata, a gyermekvállalás nyugdíjrendszerben való elismerése - csak néhány javaslat a Magyar Nemzeti Bank szakértői részéről, melyekkel szerintük javítható Magyarország versenyképessége. Azt tudjuk, hogy a kormány készül a versenyképességi fordulat megalapozására, ezért megnéztük, milyen reformjavaslatok vannak már az asztalon, miből tud válogatni.

Jön a Nemzeti Versenyképességi Tanács

Nagyon úgy tűnik, hogy a kormányt is aggasztja Magyarország versenyképességének romlása. A csütörtöki közlönyben ugyanis megjelent az a kormányhatározat, ami életre hívja az elmúlt hetekben belengetett versenyképességi tanácsot.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.